2009. április 19 - Normafa és környéke

(Az alábbi bejegyzésben csupán néhány kép szerepel majd. Elsődlegesen azért, mert rengeteg sorozatkép készült, pl. arról, hogy felvágom a süteményt kb. 5-6. Szóval a képeket majd vagy Vic vagy én elküldjük nektek, itt csak egy töredékük lesz, a fontosabb eseményekről 1-2 :)

Hol is kezdjük? Talán a legelején érdemes.

Az egész ott vette kezdetét nálam, hogy elméletileg 9.15-kor találkoztam volna a Ferihegyi 1-es terminálnál Vic-kel és Zolival. Ők azonban - minden előzetes várakozásnak megfelelően - elkéstek. 9 óra 40 környékén aztán befutottak, ám mivel a találkozó 9.45-kor volt az Örsön, így onnan szépen elkéstünk. Szóltunk hát Ildinek, hogy jöjjön inkább ő is a Keletibe, ahol összeszedjük Habókot és tramitot.
Amikor megérkeztünk a Keletibe, Ildi és Habók már ott voltak, tramit vonata azonban egészen hátul állt meg, így egy picit várnunk kellett, mielőtt kezdetét vehette volna az őrület. Végül aztán tramit szerencsésen megérkezett, és mehettünk is metróval a Moszkva térre. Zoltán barátunk itt abbéli meggyőződésének adhatott hangot, mely szerint nagyon rég utazott metróval, így számára ez az út különös jelentőséggel bírt.
Már rögtön a metrón kénytelenek voltunk szembesülni azzal, mely szerint Vic egy jottányit sem változott. Exszőkesége ugyanis szerencsésen beleült a bőrszéken található egyetlen eperlé-foltba, aminek hála aztán hangos kurjongatások hagyták el száját, amelyben nemtetszését fejezte ki (nekünk azonban annál inkább tetszett a dolog). De nyugalom! Mint kiderült, nem egészen eperlé volt az, hanem csupán a szomszéd néni szatyorján átszivárgó víz, így Vic hófehér ruháján semmi nem látszott a ronda vörös léből.
tramit előzetesen beszámolt arról, mely szerint az írásbeli nyelvvizsgán szerencsésen túlvan, amelyhez ezúton is gratulálunk neki :)
Miután kiértünk a Moszkva térre, addigra már konkrétan minden hangulat megalapozott volt, hála a fentebb említett nőszemélynek. Bár a mozgólépcsőfélelmét nagy bánatunkra az elmúlt hónapok során sikerrel leküzdötte, reméltük, hogy bogárfóbiája továbbra sem múlt el, s mivel a Normafához igyekeztünk, már előre tudtuk, hogy remek napunk lesz e tekintetben is.
Kisebb vitát követően (ti. hogy gyalogoljunk-e a Városmajorig, avagy busszal menjünk, mely esetben páran szent kötelességüknek érezték volna, hogy 1 megálló kedvéért jegyet lyukasszanak) végül elindultunk a fogaskerekű irányába. A buszon Ildiből aztán kibújt a szunnyadó vadállat :D Olyan szépen és elegánsan oltogatta Vicet, hogy az már-már művészi volt. Többször is megjegyzést tett Vic kétségbe vonható józan mentális szintjét illetően (magyarán felhangzott a "Te hülye vagy" mondatszerkezet), amely többünket heves kacagásra késztette. S mindezt azért, mert Vic nem egészen értette azt a rejtjeles párbeszédet, amelyet Ildi kívánt folytatni vele.
Ilyen hangulatban és felfokozott eufóriában érkeztünk meg a fogaskerekűhöz, amely szépen lassan elrobogtatott bennünket a Széchenyi-hegyhez. A társalgás itt még nem bontakozott ki annyira, mint amennyire ki fog nemsokára, de hát eddig nem is történt semmi említésre méltó, hiszen csak tömegközlekedtünk (bár mint olvashattátok, nálunk ez sem hétköznapi esemény :)
A Széchenyi-hegyen aztán egy kellemes fél órás gyaloglás vette kezdetét, amelynek során rövid pillantást vethettünk a hegyen óriási robajjal száguldó gyermekvasútra, amely csak úgy köpködte magából a környezetszennyező füstfelhőket, s amelynek során Vic hangzatos "fáradt vagyok", "éhes vagyok" és amolyan Szamárszerű "ott vagyunk már???" kiáltásokkal próbálta fokozni alaphangulatunkat. Jómagam egyszer elgondolkoztam azon, hogy vajh jó irányban haladunk-e, amiről Habókot is meginterjúvoltam, aki mosolyogva közölte, hogy ő se tudja, merre megyünk :D


Ennek ellenére hamarosan szerencsésen megérkeztünk a Normafához, ahol nagy nehezen elkészült első csoportképünk (azért nagy nehezen, mert páran nem érezték magukat kellően fotogénnek ahhoz, hogy együtt virítsanak velünk a képen).
Végül megérkeztünk a Normafához. Leheveredtünk egy fa tövébe, és egyből reggelizni kezdtünk.






Itt aztán tovább ment az oltogatás, amelynek elsődleges célpontja természetesen Vic volt. Egészséges gonoszság mindenkiben lakozik vala :D Reggeli közben nem sok szó esett közöttünk, annál is inkább, mivel mindenkinek tele volt a szája azokkal az ízletes falatokkal, amelyeket Ildi és szerénységem tákolt össze a kora reggeli órákban. Viszont érdekességként megemlíthetném a tőlünk kb. 5 méterre található kukára helyezett fél pár cipőt, amelynek ottlétére nem nagyon tudtunk okot és magyarázatot találni :D
Miután kellemesen belaktunk a reggelivel, Vic határozottan megkért arra, hogy menjek le vele a domb aljába, és nézzünk körül.

Az okát nem értettem, de azért elmentem vele. Mint kiderült, azért kellett félrevonulnom, mert a többiek összeesküdtek ellenem, és egy rendkívül finom csokoládés süteménycsemegével (illetve két kék és három sárga gyertyával) kedveskedtek nekem: ilyen formában megemlékezve a születésnapomról, amely pont a találkozó napjára esett. Ezt ezúton is köszönöm mindenkinek (Ildi, remélem a kést azóta elmosogattad :D).

Nem számoltam az időt (ki az, aki ilyenkor számolja), de hamarosan végül útnak indultunk a János-hegyi Erzsébet kilátó irányába: azaz végre túrázni kezdtünk. tramit kikötötte, hogy ő nem hajlandó betonúton menni, amely érthető is, hiszen végtére is azért jöttünk ide, hogy kiránduljunk - azt pedig erdőben kell, és sokkal jobb is volt. Az erdőben aztán végre szóba került a fő téma, a Harry Potter, valamint később a Gyűrűk Ura és a Star Wars is. Megbeszéltük, miszerint a Szürkeréves rész nagyon nyálas lett, és hogy Christopher Lee miért is rágott be, amiért az egyik jelenetét kihagyták a filmből.







Vic pedig azzal szórakoztatott minket, hogy tűrte, amint néhány ibolyát tűztek a hajába (aztán az enyémbe is). Ezen a képen látható a már nem szőke Vic, mellette szerénységem, Vic másik oldalán fotósunk, Zoltán és tramit - ha valaki nem ismerne fel bennünket. Ja és van ott még két idegen is, akik nem tudom, hogy kerültek oda :D

Ami a lényeg, hogy Vic hamarosan megijedt, miszerint körbe-körbe megyünk, ugyanis a hosszú erdősor után kiértünk egy betonrészre, amely erősen emlékeztette Vicet arra a helyre, ahonnan elindultunk. Miután megnyugtattuk, hogy jó irányban haladunk, és az idegrángása is abbamaradt, további jó hangulatban folytattuk a gyalogtúrát.
Miután kiértünk a libegő melletti tisztásra, úgy döntöttünk, hogy továbbra sem a betonutat használjuk gyaloglásunkhoz, hanem a körülbelül 45 fokos emelkedésű kő- és falépcsősort, amely a kilátóhoz vezet bennünket.

Számomra kissé megerőltető túra vette kezdetét, de az edzettebbek, így például tramit és Ildi szó nélkül bírták a megpróbáltatásokat. Az, hogy Vic hogyan nyögdécselt, arról kár, hogy nincs hangfelvétel pedig rendkívül vicces volt, ahogy ott szenvedett :D
Az Erzsébet-kilátó lábánál aztán iszogattunk (ezzel csillapítva olthatatlan szomjúságunkat a fárasztó séta után), fotózkodtunk (mindenkiről készült sztárfotó - ezeket lásd a blogbejegyzés elején), Vic pedig leöntött engem egy kis vízzel, aminek rendkívüli módon tudtam örülni :D



Végül aztán elindultunk a kilátóba, amelynek legtetején Vicnek mérhetetlen tériszonya lett (illetve alapjáraton van neki, csak magas helyeken tör elő belőle), s ahonnan egész Budát és Pestet gyönyörűen beláthattuk.


Remélem a többiek is legalább annyira élvezték, mint én :)
Kilátó után irány a játszótér, ahol befaltuk utolsó élelemtartalékainkat, és elfogyasztottuk utolsó üdítőkészleteinket. Vic és George pedig mérleghintázni kezdtek.

Miután ily módon kiörömködtük magunkat, és késznek éreztük magunkat az újabb megpróbáltatásokhoz, elindultunk a libegő irányába, ahol szemtanúi lehettünk annak, amint Vic újabb félelme - a tériszony - megmutatja önmagát. Arcán a 20 méteres magasságban rendkívül precíz összpontosítás ült, miközben valószínűleg olyasféle gondolatokkal szórakoztatta magát, mely szerint: "mi van, ha lezuhanunk?" Hát kérem szépen, nem erre kell gondolni, amikor Budapest egyik legszebb panorámája tárul az ember szeme elé :)















Kis intermezzo, mely szerint a libegő útja során Ildi és George (akik egy székben utaztak) a szembejövő utasok között felfedezték egyik egyetemi angoltanárukat, amely rendkívüli módon meglepte őket (ki számítana arra, hogy egy csodaszép vasárnap délután az angol-magyar szótár egyik írója libben tova feléjük? :D)
A libegő újabb izgalmakat tartogatott számunkra, főleg Vic leszállásánál, amelyről szintén van videó, és ezt most élőben láthatjátok is. Külön felhívnám mindenki figyelmét Vic pánikszerű "hé-hé!" kiáltására (valamint ormótlan röhögésemre, amellyel még a legbátrabb embert is el lehetne üldözni :D):



Miután leértünk, Habókkal közösen kisegítettünk egy kínai anyukát, hogy hogyan is juthat el a Moszkva térre, majd felszálltunk a 291-es buszra, ahol egy picit - azt vettem észre, egyébként magamon is - mindenki bepunnyadt. Kissé fáradtnak tűntünk, mintha nem a régiek voltunk volna, de aztán az a bizonyos nótabeli tűz csak előkerült, miután betértünk a Westendbe egy jól megérdemelt délutáni uzsonnára. Míg George, Vic, Zoli és Ildi egészségtelen kajákkal rongálták szervezetüket, addig Habók és tramit normális emberi ételeket fogyasztottak.
A Westend után azonban mennünk kellett, mert tramitnak 17.45-kor indult a vonata a Keletiből. Úgy gondoltam, a trolival, amellyel menni kívántunk, 10 perc alatt ott van, ezért 17.20 fele mentünk ki a megállóba. Nos, valóban ott lett volna 10 perc alatt a keletiben, ha JÖN! De nem jött! tramit kétségbeesése teljesen érthető volt, hiszen neki másnap szóbeli nyelvvizsgája volt (amelyről tegnap kiderült, hogy sikerült, szóval gratula ezért is :), és a 17.45-ös vonat így is 8 környékén ért be Pécsre. Mint utóbb kiderült, valamiféle felvonulás volt a Keleti környékén, így a fél kerületet lezárták. Szerencsére azonban Habók gyors ötletbörzét tartott, és felajánlotta, hogy taxiba ülnek és kikíséri tramitot Kelenföldre, ahol aztán szerencsésen el is érte a vonatot. Mi pedig körülbelül pont akkor értünk ki a Keletibe, amikor a vonat Kelenföldről már tova is robogott. Szóval jobb is, hogy nem jött az a fránya troli, mert nem jutottunk volna ki az állomásra, és onnan kijutni Kelenföldre rendkívül hosszadalmas lett volna.
Végül 20 perces várakozás után csak továbbengedtek bennünket a rendőrök, így megpillanthattuk a 4-es metró építési szakaszát, illetve megnéztük a "Nézze meg, hogyan épül a 4-es metró" kukucskálót. Elnézést kérek a "bad language"-ért, de hát nem mi írtuk fel rá. Szóval érdekességként mellékelek egy képet: a kb. 3-4 éves gyerekeknek való kukucskáló elé ugyanis a tervezők - rejtélyes okoknál fogva - egy pont olyan széles gerendát szögeltek, hogy aki benéz a lyukon, semmit ne láthasson. Egy kreatív elme azonban hangot adott érzelmeinek, amikor a következő szövegbuborékot firkálta a táblára:
Hát igen... tény, hogy semmit nem lehet látni a lyukon keresztül.

Ezután a találkozó már hivatalosan is véget ért. Ildit Vic és Zoli kidobták az Örs vezér téren, én pedig egy gyors idegenvezetés keretében elkísértem Vicéket a Ferihegyi repülőtérre vezető úthoz. Itt kiszálltam, és hazaindultam.

Szánt szándékkal meséltem felszínesen a történteket, ugyanis lehetőséget kívánok adni minden egyes talisnak, hogy kifejezze érzelmeit néhány gondolat formájában ezen a blogon. Remélem, hamarosan újabb és újabb élménybeszámolókat fogunk tudni olvasni egymás tollából. Amint meglesznek a képek, azokat is mellékelem. Ez volt az újabb találkozó 2009. április 19-én.